Nézőcsúcsra készül a Fezen
Több külföldi fellépőt, kedvező árakat és kevesebb követ ígért Kovács Antal, a Fezen fesztivál főszervezője.
Mesés karnevál
Debrecen belvárosában augusztus 16-21. között csábító programok csalogatják a város lakóit és a városba érkezőket.
Királyi Napok 2010
Augusztus 15.-én kezdődik Székesfehérváron a XV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál.
A Hodworks és a Spidronműhely perfomansza
A Millenáris Akció a Parkban sorozat keretében, 2010. augusztus 11-én 19 órától kezdődik az előadás.
Izgalmak, meghitt pillanatok, debreceni sikerek…
Véget ért a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. A világ 14 országa képviseltette magát.
Jazzfesztivál a magyar jazz jegyében
Harminckilenc, azaz egy híján negyven. Ennyi éves az idén Magyarország legrégibb, folyamatosan működő jazzfesztiválja.
Debreceni Nyári Színházi Esték
2010. június 16. - július 13. között 5 kiváló darab és a hazai színjátszás kiválóságai biztosítják a felhőtlen szórakozást.
Döntős a magyar diákok fotója
Magyar fotó is versenyez a MIT JELENT SZÁMUNKRA AZ EURÓ? elnevezésű európai fotópályázat brüsszeli döntőjében.
Milliárdos fejlesztés a debreceni egyetemen
A debreceni egyetem több mint 5 milliárd forintot nyert.
Átadták a Kultúra Magyar Városa 2010 díjakat
2010. április 13. Eger, Győr, Vác és Ráckeve vezetői vehették át a Kultúra Magyar Városa 2010 díjakat kedden...
A Bükk és a Szalajka völgy ölelésében
Kedves Olvasó! Képzelje el, hogy üdén, kipihenten ébred egy különösen fárasztó, nehéz nap után.
Csillagom, csillagom
Óvatosságra int az Európai Fogyasztói Központ a külföldi szálláshelyek lefoglalásánál,
Valentin-nap a vulkánok völgyében
2010. Február 12-14. Andreas Wellness és Borház Panzió
Új hotel Pápán
A Pápai Termálvízhasznosító ZRt. nyilvános fejlesztési pályázatát a" K+F" Pannon Hotel Projekt Kft. nyerte meg,
Pusztán vendégszeretet
Közeledik a szilveszter, melyet tölthetünk pihenéssel vagy önfeledt szórakozással - de miért ne tennénk mindkettőt egyszerre?
Torokra le
Minden eddigi rekordot megdöntve, 1309 vendéglátóhely csatlakozott a Torkos Csütörtök akcióhoz
Idén is torkoskodhatunk
Már több száz étterem jelentkezett az idei Torkos Csütörtökre, amely február 18-án várja az érdeklődőket.
Hangos csendrendelet
Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután,
Ígérjük, jók leszünk
Kikerülhetnének a terézvárosi "csendrendelet" hatálya alól és a bejelentett nyitva tartás szerint működhetnének azok az üzletek,
Felsőzsolca 15 tonnányi adományt kapott a ralisoktól
A Polgár testvérek jótékonysági előfutamot szerveztek július 24-25.-én a „Budapest-Ibrány” keretén belül.
Skandinávia, te csodás! 4.
Élménybeszámolónk Malmöről, Koppenhágáról és Bornholmról. Befejező rész.
Skandinávia, te csodás! 3.
Élménybeszámolónk Malmöről, Koppenhágáról és Bornholmról. 3.rész
Skandinávia, te csodás! 2.
Élménybeszámolónk Malmöről, Koppenhágáról és Bornholmról. 2.rész
Skandinávia, te csodás!
Élménybeszámolónk Malmöről, Koppenhágáról és Bornholmról. 1.rész
Két álma van Banderasnak
Nemsokára ötvenéves lesz Antonio Banderas, ezért számvetést készített, mit szeretne még elérni az életben.
Debreceni Cívis Korzó
Négy hétvége a világzene jegyében. Minden hétvégén különleges zenei élmény várja a korzón sétálókat.
Jeff Bridgest idegesítette, hogy félszemű
A félszemű seriff remakejében a Tökié lesz a főszerep.
Natalie Portman: mindenki beszélhet csacskaságot!
Tavaly még határozottan azt mondta Natalie Portman, soha nem vállalna feladatot a szépségiparban.
Matt Damon állva alszik
Csak nemrég fedezte fel Matt Damon, hogy képes állva aludni.
Képregénnyel a Fezenre és tovább
Képregény-pályázatot hirdetnek fesztivál témakörben a FEZEN szervezői és a Parkocka.hu alkotói. A legjobbaknak ítélt munkák limitált példányszámú pólón is megjelennek....
Az interneten követhetik az operabarátok a bayreuthi előadást
A bayreuthi Siemens Ünnepi Estet idén augusztus 21-én rendezik meg. A nap délelőttjén a Volksfestplatzon a Tannhäuser filmes adaptációját vetítik.
A világ legkisebb embere is indul a januári Budapest-Bamakon
Pityu, a késdobáló igazi száguldó cirkuszt ígér.
Új kaland születik! Vakon Afrikába?!
A sivatagi veterán testvérpár, Polgár András és Tamás sokszoros afrikai megpróbáltatás és majd’ húsz off-road futam megszervezése után saját útjára lép.
Megújulnak a füvészkertek
A Szegedi Tudományegyetem sikeres pályázata.
Milliárdos fejlesztés a debreceni egészség központban
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv eddigi legnagyobb egészségügyi beruházása.
„Dohányfüstben” felnövő óvodások?
1999-ben az ÁNTSZ a budapesti óvodások passzív dohányzási gyakoriságát és a kiválasztott óvodások szüleinek dohányzási szokásait vizsgálta.
Újra bringázz a munkába!
Kampány az egézséges és környezetbarát közlekedésért.
Védőoltás?
A védőoltás ellenére számos gyerek betegedett meg az új típusú influenzában egy bakonyoszlopi nevelőotthonban
Januárban tetőzhet
Jelenleg az ország lakosságának 22-23 százaléka kapta meg az újinfluenza elleni védőoltást,
Design Hét
Hazai és külföldi tervezők egyszerre stílusos és praktikus használati tárgyaiból összeállított kiállítások sora,
Szemét Világ
2009. szeptember 3-tól 2010. 03.03. -ig kerül megrendezésre a VAM Design Centerben a Szemét Világ
Király Design Nyár 2009
A Budapest VI. kerület Király utca design üzleteinek összefogásával július 30-án első alkalommal kerül megrendezésre a Király Design Nyár 2009 című esemény.
Dísznövény 2009
A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán immár 22. alkalommal kerül megrendezésre a DÍSZNÖVÉNY 2009 Szakkiállítás és Vásár.
Reklámkampány a magyar borért
A magyar bor szeretetére és fogyasztására hívja fel a figyelmet a Közösségi Bormarketing Kft. és a Bell kommunikációs ügynökség.
Indul a Fröccsbusz!
Hajós András „fröccsmester" a Közösségi Bormarketing Alap megbízásából ma indította útjának a Fröccsbuszt.
Jól ment a bolt a Borszerdázó éttermeknek
A szokásosnál nagyobb forgalomról és több étel eladásáról számoltak be a Borszerdához csatlakozó éttermek.
Ha szerda, akkor BORSZERDA
Vébészünnapon borszerdázzunk!
Már 100 étterem jelentkezett az idei borszerdákra
Több mint ezer étterem és kávéház kapott szerdán délután e-mailen és faxon felhívást, hogy csatlakozzon az idei Borszerda-programsorozathoz.















