Belépés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Éttermek
Hangos csendrendelet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: A. Zsanett   
2009. szeptember 22. kedd, 07:05

csendrendelet_2Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe. A takarodo.com által szervezett demonstráción átadott petíció szövege szerint a civilek azt kérik az önkormányzattól, hogy vonja vissza azt a rendeletet, amelynek értelmében a helyi vendéglők este 22 óra után nem, vagy csak engedéllyel tarthatnak nyitva. A civilek szerint a rendelet ellehetetleníti a vendéglők és az üzletek működését, ezzel anyagi kárt okozva a kerületnek is. A petícióban foglaltak szerint eddig 15 ezer aláírás gyűlt össze a csendrendelet ellen. A civilek által végzett közvélemény-kutatás is arról tanúskodik, hogy még a helyiek többsége sem ért egyet az "elsötétítéssel". A petíciót Hatvani Csaba (MSZP) VI. kerületi alpolgármester vette át, aki újságírók előtt elmondta, hogy a dokumentum a civilekkel folytatott egyeztetés tárgyát képezi majd; elismerte ugyanakkor, hogy a képviselő-testület nem tűzte következő - szeptember 24-i - ülésének napirendjére a rendelet visszavonását. A demonstráció végén a résztvevők mintegy 150 színes léggömböt engedtek el egyszerre, amelyekre kedvenc vendéglőik nevét írták. A rendezvényt a rendőrség biztosította, rendbontás nem történt.

(MTI)

 

KultúrPart programajánló

Valutaváltó

A valutaszimbólumot ne írja be a mezőbe
Tizedesjegyeket ponttal elválasztva adhat meg.
Mennyiség
Miről:
Mire:


Időjárás

Felhőkép

Hőtérkép