|
Kíváncsian vártam az első egész estét mobiltelefonnal készített film bemutatóját.
Nem lepődtem meg az ötleten, hiszen régóta élő műfajjá, technikává vált. Több fesztivál is kikötésként határozta meg, hogy a pályázandó filmek mobiltelefonnal készüljenek. Érdekes, amikor néha vontatottnak hatott, felkeltette a figyelmemet valamivel: dialógus, beállítás, fény- árnyék, vagy a csodálatos dal Jana előadásában, melytől egészen más világba csöppenünk. A kézi kamerás megoldás néha már zavaróan remegő képpel társul, mégis olyan atmoszférát teremt, ami miatt végig kell nézned a mindössze 80 perces filmet.
A formabontó alkotás másfél hónap alatt készült, melyből 10 napot töltöttek a forgatással. A történet egy érettségiző osztály ünneplésével kezdődik, ahol egykori tanáraik is jelen vannak. A „home video-t” furcsa interjúk szakítják félbe, melyekben egykori kapcsolatok és bűnbeesések kerülnek felszínre: két tanárnő kontrasztja, mert egyikük engedet egy diák csábításának a másik pedig még mindig az anyjával él, vagy éppen egy évekig tartó kapcsolat újrakezdésének lehetetlensége merül fel – örökre megoldhatatlanul. Hirtelen műfajt vált, és nem csupán az Blair Witch Project című filmre emlékeztető hangulatot kelt, de parodizálja is az egykori kultuszfilmet. A féktelen ünneplés, végül gyilkosságba torkollik, ugyanis a megkínzott tanárt végül megölik végleg búcsúzó diákjai. A Duna mentén temetik el, azonban hirtelen megérkezik az „igazi” tanár úr, így lelepleződik az is, hogy a film a búcsúzás megörökítése volt, kissé szokatlan módon.
Szilágyi Andor filmje igazi különlegesség és közben rájöhetünk, hogy korunk világában bárki készíthet filmet, mert erre minden lehetőség adott és minden megörökített pillanat a jövő emlékévé válhat.
Nancy – kikapcsolok.hu |