|
Írta: Dréher Boglárka
|
|
2010. március 04. csütörtök, 08:43 |
|
Latinovits, Cserhalmi és Ráckevei is szerepel a MODEM kiállításán
Boncza Berta – vagy ahogyan mindenki ismeri: Csinszka – a magyar irodalom történetének legismertebb múzsája, Ady Endre kései költészetének legfőbb inspirálója. Azt kevesebben tudják, hogy Ady halálát követően Babits Mihály szerelme lett, majd feleségül ment a korszak egyik legjelentősebb magyar festőművészéhez, Márffy Ödönhöz. A házasság ösztönzőleg hatott Márffy művészetére is – ezt bizonyítja az a közel száz műalkotás, amely február 25-től Debrecenben látható, A másik Csinszka című tárlaton. A Rockenbauer Zoltán kurátori közreműködésével megvalósuló kiállítás kronológiai rendje Ady temetésétől Csinszka haláláig tart. Megjelennek az irodalmi vonatkozások is – eredeti dokumentumok, archív filmek és hangfelvételek formájában. Ez utóbbiak között vannak régiek (így például Ady egyik versét Latinovits Zoltán előadásában hallhatják a látogatók), de készültek új felvételek is (Cserhalmi György és Ráckevei Anna közreműködésével). Mindazonáltal a tárlat leghangsúlyosabb részét a festmények jelentik: A másik Csinszka az eddigi legnagyobb Márffy-kiállítás Magyarországon.
A másik Csinszka
Márffy Ödön múzsája
MODEM, 2010. február 25. – május 23.
(Forrás: Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ)
Dréher Boglárka – kikapcsolok.hu
|