Belépés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Programok
XI. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dréher Boglárka   
2011. augusztus 03. szerda, 18:37

Gyöngyösön, augusztus 8-14.-ig.

 

Fesztiváltörténet:

Gyöngyösön nagy hagyománya van a néptáncnak, hiszen a Vidróczki Néptáncegyüttes 1962 óta gyönyörködteti műsorával a város kultúra barát közönségét. 1969-ben indította útjára a Mátra Művelődési Központ és a Vidróczki Néptáncegyüttes a kétévente megrendezésre kerülő Észak-Magyarországi Néptáncfesztivált. Több megyéből, alkalmanként 10-12 tánccsoport lépett színpadra. Ennek sikerén felbuzdulva kérték a szervezők 1994-ben a város akkori vezetését, hogy támogassák a fesztivál nemzetközivé szélesítését, amihez megkapták a segítséget és az anyagi támogatást. 1994-től így útjára indult az I. Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál, Gyöngyös Város Képviselő-Testületének támogatásával. Megszületett a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány is, amely civil szerveződésként segíti a munkájukat.

A fesztivál kiemelkedő esemény a város életében, amelyet az önkormányzat is magáénak érez, és az a sok-sok civil segítő is, aki minden alkalommal megkönnyíti a szervezők munkáját tolmácsként, kísérőként. Ugyanígy a nézőközönség, akik már kétévente ehhez a rendezvényhez igazítják szabadságukat. A nyitó- és záró gála mindig tömött nézőtér előtt zajlik. A környező települések is versengnek a csoportokért, akik vidéki helyszíneken is fellépnek. Külföldi táncosok minden földrészről voltak már, Ausztrália kivételével. A vendéglátó Vidróczki Néptáncegyüttes természetesen minden alkalommal föllép és Gyöngyös másik néptáncegyüttese az Ördögszekér Néptáncegyüttes is.

2009-ben a IX. fesztivál következik ezentúl évente. Az eddigi 14 év alatt - mivel kétévente került megrendezésre – eddig 88 csoport mutatkozott be 35 országból, 9 magyar csoporttal kiegészülve, akik a magyar népi kultúrát képviselték a rendezvényeken. Ezeken a találkozókon a néptáncon, népzenén kívül ismerkedhetett a közönség az idegen országok viseleteivel, gasztronómiai különlegességeivel is.

Korábbi elnevezésétől eltérően 2008-tól Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztiválként szerepel. A névváltoztatás indoka a megújulás. Komplexebb formában bonyolítják a rendezvényt, melynek egyik elemeként igényes, magas színvonalú kirakodó vásárral, gasztronómiai bemutatóval, gyermekprogramokkal, dudás találkozóval is várják a vendégeket.

A fesztivál 2002-re kiérdemelte, hogy beléphessen a Néptáncfesztiválok Nemzetközi Szövetsége, a CIOFF tagjai közé. Ez a kitüntető cím elismerés és minősítés is egyben, mely garantálja a magas színvonalat. A Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál alapító intézménye - a Mátra Művelődési Központ – a kezdetek óta tagja a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének, mely szervezet szintén országos szakmai háttérként mögöttük áll.

2007. évtől öt fesztivál szervező várossal történő összefogás eredményeként közös elképzeléseket valósítanak meg, melyről együttműködési megállapodás is született. Ebből kiderül, hogy hosszú távú kapcsolatként- mintegy láncra fűzve - követik egymást a nemzetközi fesztiválok. Az ideérkező csoportok szempontjából is lényeges, hogy több ilyen nagyrendezvényen vehetnek részt egy-egy évben.

Az említett városok a következők:

  1. Székesfehérvár
  2. Jászberény
  3. Mezőkövesd
  4. Eger
  5. Gyöngyös

Gyöngyös kulturális hagyományokban rendkívül gazdag, közülük a nemzetközi néptáncfesztivál a város legrangosabb, idegenforgalmi szempontból is jelentős, országosan, sőt nemzetközileg is jegyzett programsorozatává nőtte ki magát. A város középkori települési hagyományokat őriz, jelentős gótikus és barokk műemlékeivel. A „Mátra kapujának” is nevezett település üdülőváros is, a közigazgatásilag hozzátartozó Mátrafüreddel, Sástóval, Mátraházával és Kékestetővel.

Az idei tervezett műsorrend:

2011. augusztus 8. (hétfő)

18.00 Nyitó felvonulás Gyöngyös utcáin

20.00 Nyitó gála a meghívott együttesek részvételével

2011. augusztus 9-12. (keddtől-csütörtökig)

17.00 -18.00 Tértáncok
20.00 Nemzeti estek és táncházak


2011. augusztus 13. (szombat)

10.00 Népművészeti kirakodóvásár a Fő téren

10.30-17.30 V. Mátrai Dudástalálkozó
Tértáncok a fesztivál tánccsoportjainak közreműködésével

10.30 -11.30 Kéri György skót dudás műsora és hangszerbemutatója
11.30 -12.30 Galga Aszódi Dudazenekar
12.30 -13.30 Agócs Gergely
13.30 -14.30 Horvát dudások műsora
14.30 -15.30 Végh Andor
15.30 -16.30 Magyar Dudazenekar műsora
16.30 -17.30 Pál István
20.00 Nemzeti est, majd utána táncház a színpad előtt

2011. augusztus 14. (vasárnap)

9.00 Folkmise a Szent Bertalan-templomban a külföldi csoportok részvételével
10.00 Népművészeti kirakodóvásár a Fő téren
10.00-12.00 Népzenei Bábel - népzenei koncert és hangszerbemutató a külföldi csoportok zenészeinek közreműködésével
13.00-14.00 Gólyalábas Parasztkomédia
14.00-17.00 Tulipántos Népi Játékpark és Alkotóműhely: népi fa körhinta, népi játszóház, népi vetélkedők
17.00-18.00 Óperenciás Bábszínház: Felhő Fáni meséi
18.00 Záró felvonulás Gyöngyös utcáin
20.00 Záró gála a meghívott együttesek részvételével

Jegyek, bérletek jmár válthatók a Mátra Művelődési Központ Információs pultjánál.
Bérlet: Felnőtt 7000 Ft, Diák/nyugdíjas 5000 Ft
( A bérlet tartalmazza a nyitó és záró gála, valamint a nemzeti estek belépőit is.)
Jegyek: Nyitó és záró gála Felnőtt belépő 2000 Ft, Diák, nyugdíjas belépő 1400 Ft
Nemzeti estek Felnőtt belépő 1200 Ft, Diák, nyugdíjas belépő 900 Ft

6 éves korig a részvétel ingyenes!

Forrás: www.gyongyfesztival.hu és www.erikanet.hu

Dréher Boglárka – kikapcsolok.hu

 

KultúrPart programajánló

Valutaváltó

A valutaszimbólumot ne írja be a mezőbe
Tizedesjegyeket ponttal elválasztva adhat meg.
Mennyiség
Miről:
Mire:


Időjárás

Felhőkép

Hőtérkép