| A Godot Dumaszínházban jártunk |
|
|
|
| Írta: Dréher Boglárka |
| 2011. október 11. kedd, 11:14 |
|
A szeptember 27.-én Zsók Levente, Pataki Balázs, Rekop György, Bellus István és Szupkay Viktor szórakoztatta a közönséget.
Először voltunk a Godotban, s a Kávéház meghitt környezete, pénztárcabarát árai és kedves, mosolygós pincérei meggyőztek arról, hogy feltétlen vissza kell térünk ide, nem csak a Dumaszínház végett. A keddi előadást elsősorban Zsók Levi és Rekop Gyuri miatt választottuk. Zsók Leventéről először Felméri Péter egyik Showder Klubos fellépésében hallottunk, majd felfedeztük A Comedy Central Bemutatja egyik adásában. Ott egy nagyon erős előadást láthattunk tőle. A keddi közönséggel azonban nem volt könnyű dolga. Bíztunk benne, hogy a „Veronkás” vagy a „falunapos” sztorit is előadja, mert azok ütős történetek, egy keményebb publikumot is nyomban meglágyít velük. Kedden este kulisszatitkokat tudhattunk meg arról, hogy a fiatal Dumaszínházasok közül ki kivel lakik. Megismerhettük, „Katinkát” és a vidéki facebook-rendszert. Megtudtuk azt is, hogy hogyan került több kilónyi sajt Leviék albérletébe. A csíkdánfalvi srácnak csupán egy kicsivel több önbizalomra lenne még szüksége, hogy teljesen megnyerje magának a közönséget. Az említett Comedy Centralos műsorban profi produkciót mutatott be, több száz ember előtt. Biztosak vagyunk benne, hogy máskor is menni fog ez a teljesítmény. Innen üzenjük: Levi, csak így tovább! Pataki Balázs sem volt ismeretlen számunkra, szintén a Comedy stand up műsorában találkoztunk vele. A humoristától megtudhattuk, hogy az informatikusok élete viszontagságokkal teli, különösen, ha csajozásról van szó. Az egyik hobbyja, hogy a kollégák nevét beírja az anagramma képző rendszerbe, ami olykor „veszélyes” dolgokat dob ki. Zenés közjátékkal is készült, ukulelén adta elő gyermekeinek írt dalait. Reméljük az éneklés nem marad meg repertoárjában. Balázs is „friss” arcnak számít a Dumaszínházban, ám fellépésében nyoma sem volt bizonytalanságnak. Rekop Gyuri neve már többeknek ismerős lehet, rendszeres fellépő a Showder Klubban. Általában normálisnak semmiképp sem mondható családjáról mesél. Előszeretettel „égeti” öccsét, aki nagy lelkesedéssel fogad be mindennemű és mennyiségű alkoholtartalmú italt. A kedves apuka jámbor hozzáállásáról pedig példát vehet a többi hasonló cipőben járó szülő. Megkaptuk kis lakásuk hőtérképét, s a realitásba helyezte számunkra a reklámok világának egy-két gyöngyszemét. Elvitt minket egy közös bevásárlásra Aranyosi Péterrel az egyik barkácsáruházba. Bár szeretjük a régi motorosokat is a műfajban, de jó néha új arcokat megismerni. Ezért is indult el a stand up-osok tehetségkutatója. Legközelebb október 17.-én lesz Fiatal Félőrültek Fesztiválja a Godotban, melynek keretében a vállalkozó kedvűek kapnak 20 percet a színpadon, hogy bebizonyítsák ők is tudnak dumálni.
Dréher Boglárka és Hornyák Péter – kikapcsolok.hu |

















